Hideg a szoba padlója?

Hogyan szigeteljem a mennyezetet?

Hogyan hírleveleztem az “őskorban”?…

Ma már vicces, mindegy, lehet, hogy neked új.

“Nemrég (2008-9 kábé) kaptam egy levelet, amiben olyan problémára kérdeztek rá, ami talán neked is fontos lehet. Hideg a szoba padlója. Hogyan szigeteljem a mennyezetet? Gyorsan összeírtam, én hogyan csinálnám. Néhány képet is raktam hozzá, amit találtam.

Hú, eszembe jutott egy jó sztori a padlóval kapcsolatban. Úgy 93-94 körül, még segéd voltam. Akkoriban vették a németek a Balaton parti, sőt a távolabb lévő falvakban is a házakat, nyaralókat. Sokat dolgoztunk akkoriban Buzsákon. Egy régi parasztháznál kellett lerakni hajópadlót. Kora tavasz volt még, talán március. És korán volt a húsvét is. Ez volt ugyanis a határidő. Hogy nekünk szóltak-e későn, már nem emlékszem, csak arra, hogy nagy volt a kapkodás.  Hogy a párnafákat mi raktuk-e le, vagy le voltak betonozva, nem emlékszem, a lényeg, hogy a párnafák közé akkoriban száraz homokot szoktak  berakni a párnafák tetejéig. Ez volt a “recsegés gátló”, vagyis hogy ne recsegjen a padló a lábunk alatt, amikor rajta járkálunk.

Igen ám, csak a homok, amit betoltak talicskával, darabokba össze volt fagyva. Beállítottak egy gázpalackos melegítő testet, egy  helybeli meg lett bízva, hogy időnként gereblyézze, forgassa a homokot, és vigyázzon a gázpalackra is. Mondanom sem kell, hogy a két három nap alatt nem száradt ki a homok. De volt egy határidő, ha jól emlékszem csütörtöki nap, hogy  jön a német, és hozza a bútorokat, addig be kell takaró lécezni is… Meg is lett határidőre, azzal semmi gond nem volt…

A pára is kimehetett azóta… Én azt csináltam, amit mondtak, a főnököm meg azt, amit a fővállalkozó mondott.

Talán annyi szerencse volt a dologban, hogy a német még lerakás előtt valamilyen viasszal lekenette a hajópadlók hátát. Erre szoktam mondani, hogy a határidő a minőség ellensége lehet.

De nézzük azt a szigetelést csak kattints ide>>>

 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s