Béreld ki az agyamat!…(nemsokára)

Amíg leülsz, és emészted a gondolatot, engedj meg kérlek, egy gyors szolgálati közleményt.

Ezt a levelet először februárban küldtem ki az akkori olvasóknak. Világpremiert ígértem, ami egyelőre még nem jött létre, pedig akár ma megvalósítható.

Lényege, kissé átfogalmazva:

SENKITŐL NEM VEHETEM EL A TAPASZTALÁS JOGÁT!

 

Ha visszaemlékszel gyerekkorodra, és mondjuk voltál tengeren, építettél őrákig homokvárat, talán emlékszel, szinte ugyanolyan örömmel romboltad le, vagy nézted végig ahogy a dagály elmossa, mint amilyen örömmel építgetted…

Ugyanezt csináljuk felnőttként is.

Évekig gyűjtögetünk, aztán döntünk egyet, és az egészet összeborítjuk. És nincs az az Isten, aki ebben minket meg tud akadélyozni. Ez benne van a programunkban, amit valamikor magunkba telepítettünk. Ma már tudom, ha az van a floppydon, hogy lenullázod magad, adhatok akár ingyen bármit, akkor is le fogod nullázni magad.

Én ezt tiszteletben tartom.

Ezért, ez a levél kicsit rólam fog szólni. Azt már mondtam, mit tervezek, és úgy fejeztem be a levelet, hogy tisztára 21.- század. A tanulmányban írtam, hogy szoktam olyant, hogy: alszom rá egyet, és akkor olyan gondolatok jönnek elő, amik előtte nem ugrottak be. Több, mint 10 éve csinálok olyant, hogy a hírlevél olvasóim, akinek ilyen olyan gondja van, küld néhány képet, és annak alapján véleményt mondok. Ezzel egy baj van.

A nekem fontos részleteket általában nem látom. Ezért megkérem, hogy készítsen képet, mondjuk arrül a részről, ahol az eresz csatorna lefolyó van, vagy távolabbról, lássam, merre lejt a telek?

Ha a ház, amit kinézett, nem a szomszédjában van, akkor ugye neki ez még egy fél nap, utazás, és akkor kezdhetjük a kép nézegetést előlről.

Egy ideje érzem, hogy ez annyira manuális, annyira lassú. Miközben teljes erővel azon dolgozom, hogy a Zsebserpa projektet föld körüli pályára állítsam, mint Elon Musk a piros Teslát, ma, szombat reggel egy új, csodás napra ébredtem.

Olyan gondolatokkal, emik eddig nem jutottak eszembe.

21.- századi gondolatokkal…

Igazi világ premierrel!

Pár éve valamiért bent voltam egy ilyen női üzletben, talán DM, és láttam, hogy egy nálam fiatalabb férfi egyedül beszélget a polcok között… Közelebb mentem, mert kiváncsi voltam, mi lehet a baja? Akkor láttam, az okos telefonja kamerájával pásztázza a polcokat, és közben a feleségével beszél. Melyik krémet vegye le a polcról? A felesége gondolom, otthon volt.

Aztán.

Tavaly le kellett töltsem a Vibert. A lányom Angliában, a nevelt fiam Ausztriában, a család Magyarországon, én egy fél évig Erdélyben.
Ezen tartottuk a kapcsolatot.

És akkor ma felébredtem, és összeállt a kép.

Steve Jobs erre azt mondaná: Zsebserpa NEXT…

Naszóval, te mondjuk házat akarsz venni. Egyeztetünk időpontot.

ÉSSSS!

Lejátsszuk élőben a könyvben olvasottakat. Hogy kezdődik? Megérkeztünk ugye az autóval. Kiszállunk. Csakhogy most én nem leszek ott. Kiszállsz. Bekapcsolod a telefonodat, én itthon, vagy épp ahol vagyok a laptopot (nekem már nagy monitor kell, hogy jól lássak). Elindítod, vagy a Vibert, vagy valami mást, ami nekem is meglesz. Te kamerázol, én gondolkodok.

Majd mondom: menj, arra a részre, menj közelebb, nézzük azt a részt…

Real time.

Erre varrjál gombot. Hamarabb is eszembe juthatott volna.

Valójában azonnal használni tudod az agyamban lévő tapasztalatokat. És, amikor alszom majd rá egyet, akkor még olyanok is beugranak majd, amik az élő műsorban nem jutottak hirtelen eszembe.

Ennél költséghatékonyabb módszer per pillanat nincs a világon.

Ennek most ki kell dolgozzam a részleteit. Eszembe jutott egy sztori, Picassoról talán. Kérnek tőle egy portrét, vagy mit, ő 5 perc alatt krikszkrakszol valamit, aztán mondja: 5000 dollár. Mester, 5 perces munka ennyi? Mire a mester:

Neked 5 perc, nekem benne az életem. (lehet, hogy nem pontos az idézet, de ez jutott eszembe, amikor arra gondoltam, mi legyen a díjam ilyenkor?…)

Zsebserpa NEXT. Vagy: UBER a házvásárlásnál?…

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s