H. Kovács, ha úgy tetszik, egy írói álnév.

Kérlek, ne tévesszen meg az “írói” szó, Isten ments, hogy írói babérokra törne. Nem célja, hogy valamikor a gyerekeidet vele gyötörjék az iskolában kötelező olvasmányként…

A H. Kovács név kizárólag erre az egy könyvre, erre az egy alkalomra jött létre.( Mivel a Zsebserpa könyv majd 25 év tapasztalatára épül, ha az írással H. Kovács ilyen ütemben halad, lehet hogy lesz még összefoglaló a tapasztalatoknak úgy 2042-ben…)

A könyv neked íródott, ha: 

Vályogház vásárlás előtt állsz.
Nem tudod, egyáltalán mire kell figyelni ilyenkor?
Kiben bízzál?
Kinek higgyél?
Mikor hívjál statikust?
Felújítanál, de nem is tudod, mivel kezdjél?
Mi legyen a sorrend?
Mi a fontosabb?

És így tovább. Gyorsan még egy zárójel. Bár H.Kovács tudta, van egy kulcsszó itt, mégis meghagyta, hogy mások mondják ki.

Ez a kulcsszó a:

NEMCSAK

Ugyanis elküldte a kéziratot, először is szakembernek, aki majd tördelni, lektorálni, szerkeszteni fogja, hogy a formázás nyomda kész legyen. Aztán elküldte egy nagyon közeli rokonának, testvérének, aki épp ház vásárlás előtt áll. Igaz, nem vályogházban gondolkodik. De attól még ugyanazok a kérdések merülnek fel, nem?

A következő két válasz érkezett a kéziratra, amikben két, egymástól annyira független vélemény van, hogy nem is egy országban él a két személy.

A szerkesztő válasza:

“Úgy látom, jól átgondolt a szöveg, nem javaslok rá külön lektori véleményt kérni.
A könyvötlet szerintem nagyon jó, és látom, hogy vályogházra írtad, de nemcsak vályogházra értelmezhető, sok minden érvényes egy egyszerű lakás megvételénél is.”

Ő csak átszaladt a szövegen, mert a valódi munka jövő hónapban kezdődik.

Az első mondat H. Kovácsnak időbeli gyorsaságot jelent, bár majd hét év szöszmötölés után, néhány hét nem számít. A kulcsszó s második mondatban van: 

…nemcsak vályogházra értelmezhető, sok minden érvényes egy egyszerű lakás megvételénél is…

És persze kapott egy 6-7 pontos listát, mit kell még tegyen.

A testvér válasza, aki egy másik országban él, nem vályogházat akar venni, és ugye lehet elfogult a véleménye:

“Kicsit bele akartam olvasni, és tudd meg majdnem a felét elolvastam. Érdekes és tényleg nagyon sok információt tartalmaz. Igaz, ilyen jellegű szakkönyveket nem olvastam, de szerintem nagyrészt minden házra, nemcsak vályogra érvényes. Egy kis, hasznos háztulajdonosi kézikönyv. Remélem majd sokan így fogjak értékelni.”

A nemcsak itt is benne van. Ez jó hír neked? Két spontán vélemény azonnal, úgy, hogy nem is kérte.

A Zsebserpa 40+ kérdésre ad választ, amit jó, ha előre tudsz, különben úgy járhatsz, mint az egyik régi hírlevél olvasója H.Kovácsnak, aki vásárlás után hívott statikust, nem előtte. A következő levelében az olvasónak volt egy olyan kétségbe esett kérdés, amit H.Kovács soha nem fog elfelejteni:

“Akkor most vettem négy falat?”…

H.Kovács nem statikus, de leírja neked, mikor hívjál, vigyél magaddal házat nézni statikust. A 40+ kérdésen túl, a felújítási sorrend is a helyére kerül, ha éppen ez a gondod.

Az elmúlt több, mint 10 évben nagyon sokszor hívták különböző házakat megnézni. Ahogy ő is visz magával, mondjuk autó vásárláshoz, egy autó szerelőt, vagy autóhoz értő valakit. Mert neki nem ez a terepe. Nem ért az autókhoz. neki minden motor hang egyforma. Nála a hiba ott kezdődik, ha nem indul a motor… Nagyon nem mindegy, hogy ez a hiba még a vásárlás előtt derül ki, vagy utána…

Ki fizeti a hiba javítását?

Ugyanez a helyzet ház vásárlásánál. Ezért szokták hívni. Ő elmondja a véleményét a tapasztalatai alapján. Azonban, ha te falakat szeretnél elbontani, akkor szólni fog, hogy ehhez statikusra van szükséged. A te érdekedben.

Egy egész fejezet szól erről.

Egy idő után arra lett figyelmes H.Kovács, hogy az ilyen ház nézések alkalmával nagyjából ugyanazok a kérdések merülnek fel. Mindegy, hol járt az országban.

Ugyanazok a kérdések.

Ezeket szedte össze, rakta szépen sorba, és nem azért, hogy ne kelljen állandóan ismételje magát, hanem itt is rád gondolt. Minek utazzon 100-200 kilométert, amit ugye te fizetsz, ha távol laksz, amikor sokkal egyszerűbben meg lehet egy könyvvel oldani. Amit vihetsz magaddal, amibe jegyzetelhetsz. Olcsóbb, és a környezetet is védjük. Ez fontos. Már hét-nyolc éve is azt a címet adta a hírlevél sorozatának: Vissza az ártatlanságba.

Ha a menet közben leiratkozókat is számoljuk, akkor több, mint ezren olvasták ideig óráig.

Száznál is több levél váltáson van túl, amikor is az olvasók leírták a házzal kapcsolatos problémájukat, majd fényképet küldtek, és ezek alapján együtt próbáltak megoldást találni úgy, hogy soha nem találkoztak személyesen. Nem volt egy kilométer üzemanyag költség sem.

Ezekből a tapasztalatokból is tudja, milyen gondolatai vannak egy ház vásárlás előtt álló személynek, aki tanácstalan?

Milyen gondolatok nyomasztják egy felújítás előtt állót?

Akár hőkamera nélkül is megmondja neked, hol szökik el a meleg a házadból, ha megmondod mikor épült? Most nem csak vályogházról van szó. A kor alapján be lehet lőni, mik azok a hibák, amit az adott korban elkövettek. Nem azért mert rosszat akartak, nem. Ez volt a szokás…

Hogy egy példát is említsünk, a kor alapján be lehet lőni például azt, hogy a beton koszorút (ezt ne keresd vályogháznál), ajtó, ablak fölötti áthidalókat hogyan készítették? Ma ugye egy beton koszorú kívülről kap egy minimum 5 centiméter hőszigetelőt, amit már a zsaluk közé beraknak (majd lesz ugye plusz az egész házon, ez csak a koszorú).

Vagy két sor kis méretű téglát falaznak éléra állítva a fal külső részére, ez egyben zsalu is, meg jobban szigetel, mint egy beton. Ezzel szemben volt olyan időszak, amikor a koszorú, ajtók, ablakok feletti áthidalók úgy készültek, hogy kívül, belül zsalu deszkából, vasalat, és beton a deszkák közé. Ez a koszorú a házon körbe a mennyezet alatti körül belül 25 centiméter rész. Vagy az ajtók, ablakok fölött.

Ha a házad így készült, akkor itt szökik el a meleg télen, itt hűl le a leghamarabb a fal, ezen a részen jelenik meg penészedés. Ez volt akkor a szokás…

Ez a rész nincs benne a könyvben, ez nem a vályogházak problémája.

Ott van más… A KÉZIRAT INGYENES LETÖLTÉSE MEGSZŰNT. Kérlek, nézz vissza később, vagy nézz körül a Zsebserpa Facebook oldalán>>>